XXI. Század

Karády Katalin vallomása

rtl.hurtl.hu

2010. augusztus 18. 11:04

A színésznő több mint 30 évvel ezelőtt New Yorkban adott interjút Sándor Pálnak.

New Yorkban forgattam Karády barátjánál az énekesnőről. Ő mesélte akkor, hogy 1973-ban kint volt Sándor Pál Karádynál és készített egy interjút vele, ám Karády megorrolt a fiatal filmesre és a forgatás közepén otthagyta. Hazajöttem és egyből elkezdtem rágni Sándor Pál fülét, hogy adja ide a felvételt, de ő azt mondta, hogy nem horgássza elő a pince mélyéből, mert annyira rosszul sikeredett. Persze nem adtam fel és végül Amerikából megszereztem egy kópiát, melyhez a rendező is beleegyezését adta. Készítettem Sándor Pállal is interjút a forgatás körülményeiről. Ő egyébként még mindig nem látta a forgatott anyagot, annyira mérges volt a színésznőre, hogy annak idején átvágta.

A tervek szerint az interjút Vitrai Tamás készítette volna Karádyval, de lemondták, hiszen hetekig úgy tűnt, a színésznő mégsem áll kötélnek. A városban bolyongó stáb végül bement a Püski könyvesboltba és arról panaszkodtak a tulajdonosnak, hogy Karády eltűnt, üres kézzel kell hazamenniük. Püskiék végül beszéltek a művésznővel, és két hét után az asszony üzent: este nyolc órakor várja Sándorékat a lakásán. Sándor Pál nem volt gyakorlott kérdező. Arra ügyelt csupán, hogy az első találkozáskor ne kérdezzen Karádytól semmiről, amit később az interjúban akar hallani.

Az idős művésznő 1973-ban szégyellte öregségét. Közeli képet nem készíthettek róla.

Karády az interjúban nagyon sokat mesél 1951-es szökésének történetéről, arról, hogyan mellőzték a háború után, hogy sörösüvegekkel dobálták meg. Soha sem bocsátotta meg a rendszernek, hogy mellőzték, hogy a németek három hónapig fogva tartották, verték, kiverték a fogait is. Amikor megszökött, először Salzburgban, Svájcban és Brüsszelben éltek egy-egy évet. Majd három évvel később hajón Brazíliába menekültek. Tíz évvel később kaptak beutazási engedélyt New Yorkba, ahol kalapüzletet nyitottak. Napi nyolc-tíz órát dolgozott Karády a kalapüzlet kis eldugott, elfüggönyözött részében. Csak ritkán vállalt fellépéseket, barátainak készített egy-egy lemezt karácsonyra.

A művésznő felfedi magánéletének titkait is. Elmondja többek között, hogy tizenhét évesen férjhez ment egy hivatalnokhoz. Két év múlva már el is váltak. Karády szerint a férfi is belátta, hogy a nőt jobban érdeklik a ruhák és a társasági élet, mint a feleség szerepe.

1942-ben ismerkedett meg Újszászy Istvánnal, a kémelhárítás főnökével.

„Nagyon szerettük egymást és úgy volt, hogy a háború után összeházasodunk. Nem tudtuk, hogy miért, de elvitték Oroszországba Bethlen Gáborral együtt. Sokáig nem hallottunk hírt róla. Aztán a rendőrség megjelent a Lepke utca 26-ban a házamban és rendőri felügyelet alá tettek, hogy én rejtegetem a vőlegényemet” – meséli Karády Katalin.

1944-ben, a német megszállás alatt Karádyt is elvitte a gestapo. A színésznőt azzal vádolták, hogy segített kémkedni szerelmének, Újszászy tábornoknak. „Vallattak, felvittek a sváb-hegyre, agyba-főbe vertek. Kiverték a fogaimat. Nagyon sokat szenvedtem. Minden reggel ezzel kezdődött. Felvittek a sváb-hegyre kínozni”.

Karády biztos volt abban, hogy a Machita c. filmben játszott szerepe miatt tartóztatták le, amelyben egy kémnőt játszott. Az asszonyt csak három hónap múlva engedték el. Vallatóinak bemutatta az Újszászytól Oroszországból kapott képeslapot. Ez bizonyította ártatlanságát. Mire hazaért, villáját kifosztották. Mindent elvittek belőle. Karády ekkor még úgy gondolta: összeszedi magát. És amikor a férfi visszajön, együtt újrakezdik az életet.

„Egy barátom érkezett Moszkvából és azt mondta, hogy meghalt. Ekkor nagyon rosszul lettem, kaptam egy ideösszeroppanást és kilenc hónapig feküdtem ágyban”.

Karádytól elfordultak az emberek. Alig forgatott, utolsó filmjében az 1948-ban készült Forró mezőkben már egy megtört asszonyt láthatott a közönség.

„Letettek vidékre, ott kellett koncertet adni, ahol a sörösüvegeket hozzám vágták. Ez volt. Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt”.

Karády ezt a bánásmódott soha sem bocsátotta meg a kommunistáknak. A színházakban és a filmekben már más karakterre volt szükség. Az férfifaló dívákat munkásasszonyok váltották fel a vásznon. Karádynak nem volt munkája, adósságokban úszott. Egy adóellenőr bekopogtatott a Karády-villába és azt ajánlotta neki, ha nem tudja kifizetni a tartozását, költözzön be Pestre egy egyszobás lakásba. Karády döntött: összecsomagolt és megszökött Magyarországról.

Sok viszontagságon ment keresztül mire Amerikába ért. Előbb tizenegy évet élt Brazíliában, aztán a szóbeszéd szerint maga Kennedy intézte el, hogy letelepedhessen Amerikában.

Sándor Pál másfél napot forgathatott Karádyval. Az asszony egyszer csak megmakacsolta magát és nem beszélt többé. Sándor Pál Karády lelkét akarta. A titkot, ami megmagyarázza a hazájától távol töltött majd negyven évet, a hosszú hallgatást.
#XXI. Század#rtl#színésznő#vallomás#karády#század

Címlapról ajánljuk