Sziasztok! Vkinek nincs meg még a gépén a meccsei?
Mivel én csak 2012 óta követem a sportágat így az ő pályafutásáról én lényegében már pont lecsúsztam, és nem találtam egyetlen letölthető meccsét sem a neten. Pedig szívesen pótolnék tőle is legalább egy párat.
Persze a legjobb mondjuk a 2007-es pekingi döntő vagy a Venus elleni RG meccse lenne, de persze bármi más is jöhetne.
mega.nz-n pl. nagyon könnyű nagy fájlokat is megosztani.
Szávay Ágnes már gyerekkora óta a tenisz szerelmese, így nem csoda, ha a sikerei, majd a visszavonulása után úgy döntött, hogy szeretné továbbadni a tudását. Köztudottan már 18 éves kora óta küzdött gerincfájdalmakkal, karrierje csúcsán többször is kínok között állt pályára. Akkoriban még nem tudták mi lehet a baja, ezért sokan támadták is, amit nagyon rosszul élt meg. De elárulta, hisz abban, hogy minden, így sérülése is okkal történt...
Az idén végzett a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakán Szávay Ágnes, minden idők egyik legjobb magyar női teniszezője, ötszörös WTA-torna-győztes korábbi klasszisunk.
"Rengeteg dolgot csinálok párhuzamosan egymással. Fő tevékenységem a gyerekek oktatása, ahol ötéves a legkisebb diákom. Imádom ezt csinálni, gyakorlatilag mindennap pályán vagyok néhány órát. Emellett az egyik televíziónál kommentátori feladatokat vállaltam a teniszversenyekre, és elkezdtem a Testnevelési Egyetemet is, sportszervező–menedzser szakon, miközben továbbra is a speciális olimpikonok tenisznagykövete vagyok. Feladatom van bőven, és még nem mondtam le arról a tervemről sem, hogy legyen egy saját teniszakadémiám. Ennek az ügyeit nagyon szervezem a háttérben. Rég volt már szabadnapom, de szeretek dolgozni."
Ági is válhat a magyar teniszélet legfőbb megújítójává, élénkítőjévé, lelki motorjává, stb. Rajta áll. A csigolyatörésén biztosan nem múlik, csak az elhatározásán, a szorgalmán, a tenisztudásán, az ismertségén, a kapcsolatain, a szervezőkészségén, a pénzén, stb. inkább. De sajnos ezen a téren is át kell majd lépnie a saját árnyékát, mert meg kell tanulnia hozzá JÓ CSAPATOT SZERVEZNI - ugyanis az ilyesmi EGYEDÜL NEM MEGY - mint tudjuk. Ha Ági eredményesen indulna/haladna ezen az úton, ennek a topiknak sem kellene kihalnia, sőt.
A második bekezdésben leírtakban van igazságod. Az általam alább belinkelt interjúban van némi utalás a történtekre.
Voltak itt olyanok jó sokáig, akik személyesen ismerik őt - ráadásul már elég régóta (1999) - és a teljes történetet is. De már egy jó ideje feleslegesnek tartják az idelátogatást, gondolom az okot nem kell magyarázni. Persze most már nincs is szükség rá, mert a sportolói pályafutása véget ért.
Nem vitatom, az ember lelkületében dolgoznak mindenféle fura mechanizmusok, amin egyesek úrrá tudnak lenni (vagy megtanulnak úrrá lenni), mások pedig nem. Emlékszem, hogy még első általánosban valamilyen oltást kaptunk (mindenki), és a szervezők elkövették azt a balfékséget, hogy a még várakozó gyerekeknek hallótávolságban kellett sorakozniuk az injekciót éppen megkapókhoz képest. Mi lett az eredménye? Igen hamar kerekedett egy-lét gyerek, aki megrettent a tűtől és óbégatni kezdett, mire fel a sorakozó többiek is rákezdtek a bömbölésre. Én meg azon kaptam magam, hogy bár én EGYÁLTALÁN NEM FÉLTEM a tűtől és hasonlóktól, de valami fura okból mostmár nekem is bömbölni támadt kedvem (hát ezt tudja tenni a tömegpszichózis)...
A felnőttek sem mentesek az ilyen hatásoktól. Egyszer egy évfolyamtársam vidéki (falusi) lakodalmáról sétáltam vissza a vasútállomás felé egy másik évfolyamtársammal, akinek az arca a beszélgetésünk közben egyszer csak fal fehérré vált, és haladéktalanul átmenekült az utca túloldalán haladó járdára és ott folytatta az útját. Pár másodpercig felfogni sem tudtam, hogy "most mi van?". Aztán kiderült: volt az oldalunkon egy harciasan ugató kiskutya (megjegyzem kerítés mögött), alig nagyobb egy megtermett töltöttkáposztánál, hát attól ijedt meg! :-o!
Én elhiszem, hogy Ági tényleg nagyon fél a tűtől, a fájdalomtól meg a műtétektől. De nem tudom elfogadni, hogy ez így jól lenne. A segítség azok felelőssége is akik mellette vannak, de legfőképpen Ágié.
Ági búcsúja kapcsán megint rá kellet jönnöm, hogy a magyarnál kevés irigyebb, rosszindulatúbb nép van. Na mindegy.
Ha valami nagyon jellemző, az inkább a (jószándékú) kritikai megnyilvánulások teljes lesöprése. Ha jönnek a sikerek, akkor mi ez a pesszimista hozzáállás, ennek se tud örülni, mindenben a rosszat keresi; ha éppen nem megy a szekér, akkor meg marad a minek kárörvendeni, bezzeg a sikereknél még te is örültél.
jó hát nem lehet mindenki stefffi vagy andré--az előbbi fantasztikus atléta, a második meg akarattal bármit elért, ha dörömböltek a hamburgerek a hasában lefogyott, kigyurta magát, ha hullott a haja, levágta kopaszra:))
ha csak nem ismerjük ágit személyesen, inkább ne is mondjunk semmit, nehezen tudom elképzelni hogy amennyit beleraktak a teniszbe, csak úgy hopp ellustult volna, vagy elmegy csak a motiváció-persze minden előfordulhat.
