Mezítláb lépett kifutóra Szávay Ági

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 17. 14:19
Szávay Ágnes "divatbemutatóval készült" Kaliforniában az Indian Wells-i WTA-torna harmadik fordulójára, ahol nem hagyott sok esélyt a német Kristina Barroisnak. A magyar lány a mérkőzés után adott nyilatkozatában, hivatalos honlapján elmondta, képes ő ennél sokkal jobb játékra is. A nyolcaddöntőben az az Agnieszka Radwanska vár rá, akivel párosban az első fordulóban estek ki. A lengyel sztár édesapja felettébb bizakodó a mérkőzés előtt.



„Nagyon kellemetlen játékos Barrois, nem volt könnyű játszani ellene. Én hasonlóan játszottam, mint az előző fordulóban, de összeszedettebbnek kellett lennem, mert a lány szét tudja szedni az ellenfél játékát" - kezdte Szávay.

A teniszezőnő úgy érezte, a szerva nem ment olyan jól neki, mint az első meccsen, de összességében elégedett, azt is hozzátette, tud ő ennél sokkal jobban is teniszezni.

"Radwanska nagyon laza csaj" – folytatta a sztár. –Õ nem az a lány, aki most nem köszön, mert egymás ellen fogunk játszani, de persze mindketten nyerni akarunk. Jól ismerem, nagyon okosan teniszezik, jó szeme van és az ellenfél erejéből játszik. Az biztos, hogy ő a fontos pillanatokban nem fog hibázni, mint az első két ellenfelem. Jól kell ellene játszanom és akkor van esélyem."

"Jól sikerült a vasárnapi divatbemutató. Életemben először voltam a kifutón, nagyon vicces volt, de nagyon élveztem. Nekem jógaruhát kellett bemutatnom, ezért voltam mezítláb. Szerencsére az egész csak egy óráig tartott, idejében le tudtam feküdni”- mesélte Ági az Egyesült Államokból.

Szávay szponzora felkérésére vett részt a Desert Fashions by FILA & Trina Turk bemutatóján Indian Wellsben.

ÉDESAPJA SZERINT NINCS MITŐL TARTANIA AGNIESZKÁNAK
A magyar és a lengyel Ágnes már kétszer találkozott egyesben: a 2005-ös wimbledoni juniortorna elődöntőjében Radwanska 7:6, 6:2-re győzött, erre válaszolt Szávay 2007-ben a palermói WTA-versenyen egy 6:0, 6:3-as sikerrel. „Először találkoznak kemény pályán - . Nehéz mérkőzés lehet. A magyar játékos agresszívan teniszezik, de nem tartozik azon versenyzők közé, akik vakon és ugyanarra a helyre bombázzák erősen a labdát – jelentette ki Radwanska papája. – Szávay kombinatív és taktikus játékra is képes. De az elmúlt időszakban váltakozó sikerrel szerepel. Idén negyeddöntős volt Acapulcóban, de addig mindig korán búcsúzott a tornáktól. Egyértelműen a legyőzhető ellenfelek közé tartozik, de ügyelnünk kell arra, hogy milyen remek képességekkel rendelkezik. Erős ellenfél, aki már nyert tornákat és a legjobb húsz közé tartozott a világranglistán. De nincs mitől tartanunk, játszanunk kell, ennyi”.